1.fejezet.

Egy kis ízelítő 
Nevek:

Hope: Riverside-ba él, 16 éves, iskolás, Osztálytársa Lindsey. legjobb barátja is egyben.
Lindsey: Riverside-ba él, 16 éves, iskolás, Osztálytársa Hope. legjobb barátja is egyben.
Andy: Riverside-ba él, 17 éves, iskolás, nagyon jó barátja Dylan.
Dylan: Riverdide-ba él, 18 éves, végzős, jó barátja Andy.



Már év közepe volt, amikor Hope, és Lindsey nagyon egymásra találtak, kijelentették, hogy életük végéig legjobb barátok lesznek. Úgymond, már majdnem beléptek a felnőtt korba, mégis úgy viselkedtek mint a gyerekek, mindenben egyeztek. Nem szerettek szomorúak lenni, mert ők minden áron boldog életet szerettek volna. Minden álmuk az volt, ha egyszer végzősök lesznek, együtt fognak mindent csinálni. Egy házban lakni, összeköltözni, és boldog életet élni. De nem minden mese végződik happy en-el.

Egy napon, amikor a suliba új srác jött, senki nem vette észre. Ám Lindsey mindig segített neki, segített beilleszkedni a tömegbe. Lindsey nagyon megkedvelte. Őt úgy hívták Andy. Éjjel-nappal együtt sétáltak, buliztak Riverside utcáin. Hope nem tudott semmiről, kicsit elhanyagolták egymást. Mikor egy nap Hope is megismert egy fiút, Dylan-t. Dylan álmot csinált Hope életéből, Hope folyamatosan rá gondolt. Aztán mivel hiányzott neki a legjobb barátnője, üzent neki.

Hope:Szia Lindsey, nagyon hiányzol, alig beszélünk, hogyha elérhető vagy, kérlek szépen írj, vagy jelezz. Hiányzol
Puszi: Hope.

Amikor Lindsey hazaért, meglátta az üzenetet, és egyből felhívta barátnőjét.

Lindsey: Szia Hope, mivan veled? hiányzol, suliba is alig beszélünk.
Hope: Szia!, te is hiányzol, de mindig Andy-vel vagy, és nem akarok bele avatkozni.
Lindsey: rég óta el szeretném mondani, hogy ez a srác más mint a többi ember, ő megért, együtt sétálunk Riverside utcáin, olyan mesebeli álom ez az egész ami velem van, nemsokára nyár van, és szeretném úgy befejezni az évet, hogy ő az enyém legyen.
Hope: Andy?,(mosolyogta el magát a telefonba Hope). Hát sok sikert, remélem összejön, és is megismertem egy fiút, és élmény vele beszélni, imádom.
Lindsey: igen? kiaz? (mosolygott)
Hope: Gyere majd átt holnap elmesélek mindent.
Lindsey: Oké, szia
Hope:Szia

Másnap a lányok találkoztak, és elmeséltek mindent egymásról, újra és újra.
Aztán Lindsey találkozott Andy-vel, és csatlakozott hozzájuk. Hope és Andy is jóba lettek, aminek Lindsey csak nagyon örült, mert így nem kell senkit elhanyagolni. Lindsey egyre inkább szorosabban vágyott Andy ölelésére, többször sírt, Hope minden nap csak vigasztalta, és ezzel eszébe juttatta, hogy ott van Dylan, akit Hope szeret.
Hope és Lindsey egyre inkább szerelmes volt. Minden álmuk az volt, hogy négyen boldogok legyenek.

Hope: Emlékszel amikor eldöntöttük, hogy nem leszünk szerelmesek  ketten leszünk, és boldogok leszünk?
Lindsey: igen.
Hope: akkor valamit elcsesztünk, mert amilyen gyerek fejjel gondolkodtunk, tényleg nem tudtuk hogy felelősség lesz szeretni valakit.
Lindsey: Boldog vagyok, mert nem bántott meg, de boldogabb lennék, ha ő mellettem lenne .

Hope megölelte Lindsey-t. 

Hope*

Tudtam hogy valahogy egyszer tényleg szeretni fogok valakit, de ennyire?...szédülök, egyszerűen rosszul vagyok a tudattól hogyha belegondolok, ő nem lehet az enyém.
Addig ameddig én kutattam Dylan után,... Rájöttem, hogy ő egy olyan lányra vágy mint én. Félős, bújós, álmodozó. Még a stílusunk is egyezik.... Dylan csak kereste a nagy őt. De én mégis félek neki elmondani.!
Rászánom magam, majd valahogy titkosan célozgatok, hátha lesz valami.
Egy csomó olyan üzenetet küldtem neki névtelenül vissza a bókjaira, amit utána meg is bánhattam volna, de Dylan kíváncsi volt arra hogy én ki vagyok. Végül rászántam magam és elmondtam neki hogy én voltam.